Ausztrián keresztül

Egy kiadós reggeli után felpakoljuk a holminkat a motorokra. Az idõ borult, de száraz. Egy kevés idõ után a Scheiben hágó kanyargós útjai felé fordítjuk a motorokat a bajor Eisensteintõl északra. Egy rövid megáállás után odafenn elhaladunk az Aber-drótkötélpálya és az Arber-tó mellett. Késõbb a Regen folyó mellett folytatjuk utunkat. Hamarosan a B11-es országúton elérjük Zwieselt, ahol benzinkutat kell találnunk. Kiderül, hogy csak egy van, de az a város másik végén. Stephannak is szüksége van egy kávéra.
Flanitzmühle környékén néhány hajtûkanyar miatt lehetõségem nyílik arra, hogy elõreszaladjak, megálljak és készítsek néhány fotót a két másik motorosról. Schwarzenberg környékén lépjük át az osztrák határt. A régi vámépület még mindig ott áll az út közepén. Ma elhagyott és haszontalan az EU egy belsõ határán. Egy rövid pihenõ után máris Ausztria ótjait élvezzük, amelyek tökéletesen építettek és jól alkalmazkodnak a hegyes-völgyes terephez. Az aszfalt nagyszerûen tapad és a motorjaink csak úgy repülnek. Megpróbálom megvenni a "Pickerl"-t - így hívják azt a matricát Ausztriában, amit meg kell venned és ki kell ragasztanod az autópálya díj miatt – de elküldenek a legközelebbi ÖAMTC boltba Freistadtba. Dél körül érünk oda és a város egy gigantikus csúcsforgalmi dugó. Három tíz napos matricát veszünk. Bár más volt a tervünk, de inkább a B310-esen megyünk Linz felé, hogy elkerüljük a visszatérést a zsúfolt városba. A forgalom azonban itt is sûrû, ezért gyorsan átprogramozzuk a GPS-t és most kelet felé megyünk. Most elõször lépjük át az 1000 méteres tengerszint feletti magasságot.
Nemsokára egy szép hajtûkanyar-sorozaton esünk túl, ahonnan nagyszerû kilátás nyílt a Ranna-kastélyra. Spitzben elérjük a Duna folyót. Ez egy szép fekvésû bortermelõ város a Wachau régióban. A következõ fotó megállóhely az ugyanolyan szép Dürrnstein. A jármûveknek kötelezõen a város alatti alagútban kell elhaladniuk. Miután elhagyjuk Kremst – a várost, amit már gyerekkorom óta ismerek – unalmas autópályán haladunk Bécs felé.Kichbergben kezdünk hálóhelyet keresni. Több falut elhagyunk, ahol az egyszintes házak hosszú sora áll az út mellett, amelyeknak a tetõgerince párhuzamos az úttal. Ez az építészeti megoldás Magyarországon is gyakori. Végül beköltözünk a Pension Christine-be Grossweikersdorfban, amely egy kényelmes és ésszerûen árazott hely.

Esztergom felé

Ma belépünk Magyarországra. Elõször Bécs felé tartunk. Egy csomó automata sebesség ellenõrzõ radar mellett megyünk el. Mi több, legalább kétszer mérnek minket mobil sebességmérõ rendõrök a lézerágyúikat ránk irányítva. Mire bécsbe érünk a sebességünket legalább tizenötször ellenõrzik. Általában betartom a sebességkorlátozásokat, de az osztrák hatóságoknak ez a folyamatos vizsgálódása túlmegy a tûréshatáromon. El is határoztam, hogy elkerülöm Bécs környékét a jövõben. Ahogy átkelünk a dunán belefutunk egy kövér csúcsforgalmi dugóba. Éppenhogycsak ki tudunk menekülni egy kijáraton a kocsisor végénél. Valahogy átkeveredünk a bécsi kikötõ területen és elkerüljük a magyobb késedelmet. Miközben rövid idõre megállunk az út mellett egy pecázásból hazatérõ kerékpáros fickó áll meg mellettünk és ellát minket mindenféle jótanácsokkal, amikre ugyan nincs szükségünk, mindazonáltal ezt egy barátságos megnyilvánulásnak tartuk.
A B9-es utat követjük Carnuntum felé. Csak kevés nyoma maradt annak, ami valaha óriási város volt a Római Birodalom idején. Elõször az amfiteátrumhoz megyünk, ez egy óriási aréna. Mgállunk sétálni egy kicsit. Egy római fürdõ egy római villa és egy Heidentor névre hallgató diadalív maradványait nézzük meg. Menetközben a hõség kiszívja belõlünk az összes lelkesedést a gyaloglás iránt. Egy kis kitérõ után Deutsch-Altenburg felé Nickelsdorfnál érjük el a magyar határt. Van egy külön ellenõrzõpont az autópályától északra gyalogosoknak, motorosoknak és kerékpárosoknak. Ezt a határállomást tábla jelöli, amely segít nekünk elkerülni a fõ határátkelõ helyet, ahol teherautók sorakoznak. A határállomáson másodpercek allatt minden gond nélkül átjutunk és az autópálya nyugati végénél álló benzinkúthoz megyünk. Itt vásároljuk meg a “matrica” nevû magyar autópálya matricát. Van egy alacsonyabb árú, tíz napig érvényes verziója. A fiú a benzinkútnál beszél németül és türelmesen elvégzi a regisztrációs procedúrát miattunk. Ez egy idõigényes eljárás és miattunk várakoznia kell néhány autósnak, akik szeretnék kifizetni a számlájukat. Végül ezzel is megvagyunk. Keresünk egy bankjegykiadó automatát is, hogy megvásároljuk elsõ magyar pénzünket – a forintot – de nem találunk egyet sem. Mosonmagyaróváron sikerül pénzhez jutnunk. Onnan az M1-es autópályán akarunk haladni, minél gyorsabban megpróbálunk Gyõrbe jutni. Az autópálya felhajtót azonban éppen lezárták építkezés miatt. Vissza kell mennünk a városba. Ez a kitérõ lehetõvé teszi számomra, hogy megálljak a vasútállomáson és lefényképezzek egy régi gõzmozdonyt. Már akkor kiszúrtam ezt a dolgot, amikor kifelé menet a városból elmentünk mellette. Elhatározzuk, hogy mégegyszer megállunk egy étteremnél. Szerettem volna visszamenni abba a pékségbe, amelynek a neve németül volt kiírva, de a nyelvi hiányosságok miatt végül csak a szomszédos vendéglõben kötünk ki. Van kávéjuk és kiváló palacsintájuk. Ez a magyar specialitás egyfajta édes omlett, amit gyakran ízesítenek tejszínnel és dióval. Végül felmegyünk az autópályára Gyõr és Tata felé, mintegy 15 mérföldnyire keletre Mosonmagyaróvártól.
Beállítom a GPS-t a következõ célpontunkra, ami Pusztamarót. A navigációs rendszer keskeny utacskákon vezet végig minket egy kicsiny falun keresztül a hegyekbe. Itt nincs akkora hõség és az út árnyas fák alatt vezet legtöbbször. Tardos faluban kiállítottak egy régi tûzoltó szivattyút lovaskocsin. Egy eldugott kis hegyi út vezet Pusztamarótra, ami nem más mint egy füves terület, közepén egy emlékmûvel egy öreg farmépület mellett. Az út utolsó szakasza már burkolatlan. Több család piknikezik a réten, élvezve a hûvösebb levegõt ezen a magasságon.
A földutakat el akarjuk kerülni a nehéz csomagjainkkal, ezért visszafordítjuk a motorokat és lemmegyünk a Dunapartra, amit aztán egészen Esztergomig követünk. Az út iparosított területeken visz keresztül. Esztergom azonban egy nagyon vonzó város. A város látképét a katedrális, a citadella és az úgynevezett kitrályi palota uralják.
Könnyen találunk éjszakai szállást a Ria Panzióban, amely egy kis szálló. A kellemes szobákon kívül a motoroknak is van hely zárt kapuk mögött. Átöltözünk és meglátogatjuk a katedrálist meg a várhegyet. A kilátás a városra és a folyóra fantasztikus. A Duna másik partja már Szlovákia. Itt a folyó alkotja a határvonalat Szlovákia és Magyarország között.
Egy keskeny lépcsõsor vezet le a várhegyrõl a Kis-Dunához, a folyó holtágához, amit jacht és csónakkikötõnek használnak. A vízparton kocsmák és kávéházak sorakoznak. A fõtéren egy kávézó elõtt elfoglalunk néhány széket és élvezzük a sörünket. Nézzük a családokat, a játszó gyermekekkel, az esti fényben bogarakat kergetõ fecskéket. Fészkeik a tér épületeinek barokkos díszítései közé vannak tapasztva.
A Csülök Csárdába megyünk vacsorázni. Ezt a Lonely Planet útikönyv javasolta. Ami nem volt benne az útikönyvben, az az, hogy fel kell iratkoznod a várólistára, ha vacsoraasztalt akarsz kapni. Szerencsénkre találkozunk két kerékpárossal, akik ugyanabban a szállóban laknak és felajánlják, hogy csatlakozzunk az asztalukhoz. Õk Bratislavából Budapestre kerékpároznak a Duna mentén. Együtt élvezzük az estét. Az ételek nagyon jók, a felszolgálók azzal a magyaros akcentussal beszélnek németül, amit gyakran hallani régi német filmekben. Nagyszerû este!

Esztergom felé - Africa Twin Club Magyarország

Tegnap már kapcsolatba léptünk Tiborral SMS-en keresztül és egyeztettünk egy találkozót. Fél tizenegy körül találkozunk a szállásunknál. A barátai, akik szintén csatlakoznak a túrához Balázs, Orsi meg György egy BMW GS-en. Az öt Twin és a GS elõször a benzinkútra megy, majd Dobogókõre hajtunk fel, ami egy magas hegycsúcs szép kilátással. Tibor egyenesen a csúcshoz vezeti a társaságot. Sajnos az idõ egy kicsit felhõs, nem lehet olyan meszire látni, mint egyébként lehetne. A következõ állomásunk egy kis falu, Pilisszentkereszt. Egy kis bolt mellett várunk, amíg még egy Africa Twin csatlakozik hozzánk Zsolttal a nyeregben.
Egy mobil rakétakilövõ és azon egy rakéta, továbbá egy csomó URAL teherautó mindenféle felszereléssel és antennákkal, tankok és tûzérségi lövegek. A rakéták vezérlése analóg elektronikai rendszernek tûnik. Régi vágású tekerõ gombokat, kapcsolókat és tárcsákat látunk. Néhány koordinátát kézzel írtak fel a vezérlõ panelekre. Minden nyitott, gond nélkül megfogdoshatod a berendezéseket, kinyithatod a dobozokat és szekrényeket. Megmásszuk a tankokat és a teherautókat, végigsétálunk a régi hangárokon.

Következõ célpontunk Budapest. Miután túléltük a városközpont felé vezetõ forgalmat a várhegyhez hajtunk. Alatta egy alagút van. Amint átérünk az alagúton megállunk egy a várba felfelé vezetõ kábelvasút alsó állomásán. Néhányan italt és jégkrémet vásárolnak. Rengeteg idõnk van egy hagyományos csoportkép elkészítéséhez.

A híres Lánchídon kelünk át a régebben két város, Buda és Pest között. A Duna másik oldalán visszafordulunk és megint átkelünk a hídon, ezúttal a híres budai látkép van elõttünk a pesti oldalról nézve. Közvetlenül a folyó mellett haladunk észak felé. Véletlenül mégegy Africa Twin klubtaggal futunk össze, aki autóval jött oda hozzánk. A parlament épületével szemközt állunk meg.

Tibor elmagyarázza nekem, hogy a szerpentines út, amit most meglátogatunk egykor hegyi versenypályaként szolgált. Szentendre után elérjük Visegrádot és egy kilátópontot magasan a Duna felett. Úgy tûnik, hogy BMW-s találkozó van az étteremnél a kilátópont fölött. A partkolójuk tele van motorokkal. A hat Africa Twin megjelenése provokatívnak tûnhet. Miközben leparkolok a nadrágom hozzáér a kipufogócsõhöz és az anyag külsõ rétege elolvad. Semmi baj, ez a ruha úgyis elérte már az életkora felsõ határát. A kipufogócsõ azonban már régen nem volt ilyen meleg.

A Vadászcsárda Étterem Nagyvillámban fantasztikus helyen van. Sikerül egy nagy asztalt szereznünk nagyszerû kilátással. Az ételek is kiválók és a különleges helyhez képest egyáltalán nem drágák. Különösen a szarvas húslevest ajánlanám, ami 2,5 Euróba kerül. Kellemes délutánt töltünk idefenn. Miközben eszünk-iszunk azokat a fiatalokat nézzük, akik kifeszített drótkötelek sorozatán a repkednek a hegyen lefelé. Vasgörgõket használnak, amit a drótkötélre kapcsolnak, aztán elhúznak a lejtõ irányában. Nem hiszem, hogy ez a low-tech hullámvasutat engedélyeznék németországban.

Vacsora után a motorokat a lejtõ felé fordítjuk. Lesz még egy csoportkép a hajtûkanyarok között, majd hamarosan felszállunk a kompra, hogy átmenjünk a Dunán. Miközben megvesszük a jegyeket a szerkezet megérkezik. Nem tûnik túlságosan meggyõzõnek. Alapvetõen ez egy öreg motor nélküli tutaj, aminek az oldalához kötöttek egy vontatóhajót. Miután mindegyik motor behajózott a kompra, a vontatóhajó tolni kezdi a tutajt a másik part felé. Mivel a vontatóhajónak csak a hátsó részén van vontatókötél, meg kell fordulnia, hogy a kompot a kiszálláshoz megfelelõ pozícióba hozza. Ehhez a vontatókötelet leveszik és a tutajt úszni hagyják. Félelmetes manõver.

Miután a másik partra érünk tankolnunk kell egy benzinkútnál. Elbúcsúzunk magyar barátainktól és szállodát kezdünk keresni Vácott. Ez a város már biztosan látott szebb napokat és amikor végre találunk egy szállodát, nem vagyok meggyõzõdve róla, hogy jó választás lenne. A hölgy az elõtérben valami szexi ruhát visel. A szobák azonban jók és a Twineknek szép parkolóhelyet találunk kapu mögött. Besétálunk a belvárosba a Dunapart felé és találunk egy jó éttermet, ahol palacsintával zárjuk a napot. A naranccsal töltöttet nagyon ajánlom. Az útikönyveknek az az elõítélete miszerint az ételek Magyarországon zsírosak és nehezen emészthetõk ezen az utazáson abszolút tévesnek bizonyult. Még néhány sör és ezzel teljes a nap.

Mátra hegység

Az éjszaka a szállodában rendben volt, a reggeli viszont kiábrándító, mert csak egyféle kenyér volt, mégpedig olyan fajta, amely sajtoot tartalmazott. Ez nem passzol a lekvárhoz és a dzsemhez. A szállodának azonban van egy nagy elõnye, ugyanis egy motorkerékpár bolt van melette (KTM), így tudunk rugákat vásárolni, új kesztyûket Carinnak, esõruhát Stephannak és új nadrágot nekem a megolvadt helyett.

Így felszerelkezve nyugat felé indulunk Vácról a folyó mellet Verõcéig, majd ott északnak fordulunk a hegyek felé. Rétság után kisebb utakon haladunk keletnek. Az utak egy nagy erdõn keresztül vezetnek, amely friss levegõjével nagyon élvezetes, az általános hõségre tekintettel. Az utak egy kicsit rázósak, de könnyen motorozhatók. Szinte semmi forgalom nincs. A falvak hosszú házsorokból állnak. Mindegyik hosszú tornácos a déli oldalon. Az épületeket általában az úttól kicsit távolabb helyezik el és egy nagy kert van az utca és a ház között.

Hamarosan elérjük Hollókõt, amely része a világ kultúráls örökségének. A régi falu, meg egy vár állnak ott. A parkolóban egy térképrõl azt a következtetést vonjuk le, hogy sokat kéne gyalogolni ahhoz, hogy megnézzük a területet. Tekintettel a hõségre és arra a tényre, hogy délben Pásztón van találkozónk Tiborral, végül kihagyjuk a sétát. Amikor megérkezünk Pásztóra Tibor már vár ránk.

Kísérõnk erdõn és hajtûkanyarokon keresztül vezet minket, ahonnan nagyszerû kilátás nyílik Galyatetõre. Egy kis kitérõvel Kékestetõre elvisz minket Magyarország legmagasabb csúcsára. Nos, az utolsó pár méterre nem szabad behajtani, de senki sem ellenzi spportos vágyunkat, hogy motorjainkkal a csúson parkoljunk. Az emlékhely mellett TV torony áll. Egy lifttel megmászhatjuk a tornyot a motorosruhába öltözött embereknek is megfelelõ módon. Kb. Két Euróba kerül felmenni, hogy élvezhesd a nagyszerû kilkátást és megihass egy kávét.

Parád felé elérjük a siroki várromot. Tibor odavezet minket a várhegy alatti parkolóhoz. Az üres parkolóban van egy tábla, amely szerint parkolási díjat kell fizetni. Ez nyilvánvalóan azokra az idõszakokra vonatkozik, amikor több turista jön ide. Tibor habozás nélkül a a kikövezett járdára pattan a Twinjével, amely a közvetlenül a várfal alá vezet. Semmiképp nem gyalogoltunk volna fel ebben a hõségben. Leparkoljuk a gépeket és felmászunk a várba. A vár részben kõfalakból épült, más részeit kivájták a sziklából. A helyiségek és az alagutak a sziklában kellemesen hûvösek.

Amikor elhatározzuk, hogy továbbállunk Stephan megint bemutatja, hogy hogyan kell eldobni a motort anélkül, hogy megsérüljön. Carinnak vannak fenntartásai a meredek lejtõvel szemben a göröngyös járdán. Ez érthetõ is, hiszen még a sima talajon is csak lábujjheggyel ér le a földre. Az Africa Twinek nehezek és magasak. Carin azonban leküzdi habozását és baj nélkül leküzdi a lejtõt.

Következõ úticélunk Eger városa. Egy benzinkútnál a várostól északra találkozunk egy párral, akik egy Suzuki DRBig-gel csatlakoznak hozzánk. Gábor és Adrienn, a magyar DRBig klub tagjai. A két klub gyakran megy közösen kirándulni.

Most északnak haladunk, Bélapátfalva felé. A hely nevezetessége a legjobb állapotban megmaradt román stílusú templom Magyarországon, mi azonabn átmegyünk egy résen a parkoló végénél és egy meredek úton felmegyünk aegy kõbányához. A kõbánya fehér sziklafala Bélapátfalva fölött már messzirõl látszik.

Az út egy darabig aszfaltozott, az utolsó szakasza aszfaltozatlan és végül egy kõomlásban végzõdik. Megállunk és élvezzük a fenséges kilátást. Visszafelé menet teszünk egy kitérõt egy sziklához, amely úgy áll, mint egy tû.

Egerben a Korona szállóba költözünk be. Nem vagyunk oda a szobáért, amely az utcára néz, de cserélünk és végül kapunk egy szobát, ami a hátsó udvarra néz, ahol a motorok parkolnak. Ennek a szobának terasza is van. Mialatt lepakoljuk a csomagjainkat egy kisfiú érdeklõdést mutat a motorok iránt és természetesen felemeljük az ülésre, hogy kipróbálhassa.

Gyors zuhanyozás és taláélkozunk Tiborral, meg a barátaival. Õk közben lenn voltak a városban, meglátogatták az egri borászatokat és vettek nekünk ajándékba három üveggel a legjobb egri borokból. Mivel a dobozaink teljesen tömöttek, ezeket meg kell kóstolnunk ma este.

Elõbb mind a hatan besétálunk a városközpontba. Egy kis városnézés után találunk két asztalt egy étteremben az egri gyalogos zónában. A vacsora nagyon jó és nagyon örülünk, hogy már beköltöztünk a szállodába, így élvezhetjük a söröket, amíg magyar barátainknak tartózkodniuk kell az alkoholtól, mert még haza kell vezetniük. Magyarországon zéró tolerancia szabály van érvényben az alkohollal kapcsolatban és ezt mindenki tiszteli.

Már besötétedik, amikor elbúcsúzunk új barátainktól. A szállodánkhoz egy busz érkezik, amely nyilvánvalóan lakodalmasokat szállít. Négy ember áll odakinn hagyományos öltözetben. Carin megkérdezi, hogy lefényképezheti-e õket, aztán megörökíti a látványt.

Kényelembe helyezzük magunkat a szobánk teraszán és élvezzük a ma esti meleg szellõt. Elsõként a vörös bort nyitjuk ki. A Cabernet Sauvignon Juhasz Pétertõl egy kellemes felfedezés. Ugyanez igaz a rozé borára is, ami merlot szõlõbõl készült. A fehér bort nem bontjuk ki, mert az már túl sok lett volna hármunknak. Stephannak sikerül átrendeznie a csomagját úgy, hogy az értékes palack egészen németországig kitart.

A nap befekjezéseként a party vendégek tûzijátékba kezdenek, amely vagy negyed óráig is eltart. Micsoda élmény közvetlenül a teraszunk elõtt. Iszunk a Africa Twin Owners Clubos barátaink egészségére. “Egeszsegedre!”

Bükk hegység és Puszta

Másnap reggel elhagyjuk Egert északnak, a Bükk hegység felé. Az erõk a hõséget távol tartják és kellemes klímáról gondoskodnak. Ezekrõl elmondhatnánk, hogy „teljesen légkondícionált utak”. Elmegyünk Lillafüreden a régi vágású Nagyszálló mellett. Kicsitt odébb abánkúti síterület felé vezetõ úton elmegyünk egy bányászati és vaskohászati múzeum mellett. Kihagyjuk a látogatást, mert úgy hisszük, hogy ismerünk hasonló helyet otthonunk közelében a Harz hegységben.

Miskolc ipari területeinek az elkerülése érdekében észak felé hagyjuk el a hegyeket. Az út keskeny, de jó. Az erdõ túl sûrû ahhoz, hogy a GPS jelet fogjon a mûholdakról.

Az utcák mellett általában elektromos vezetékek vannak a falukban. Sok villanyoszlop tetején gólyafészek van, benne gólyával. Ezentúl a nagy madarak egyike mindig figyelni fog minket. A legközelebbi megálló benzinért Edelény. Onnan elhagyjuk Miskolcot keletnek az M90 és az M3 mentén. Az autópályát Hejõpapinál hagyjuk el és a Tiszához Ároktõ mellett érünk ki. Egy õsi komp teszi lehetõvé az átkelést. A hajút egy apró evezõkerék hajtja. Csak a hajó elején van kerék, így eltart egy darabig, amíg átérünk.

A folyó másik partján megállunk egy kávéra a “Halászcsárdában”, amit valahogy úgy lehetne lefordítani, hogy “halétterem”. A levegõben forró zsír illata terjeng, de szerencsére vannak asztalok kint is. Egy öregasszony üldögél egy nagy fa árnyékában, aki kosarakat és egyéb holmikat próbál eladni.

Kelet felé folytatjuk az utunkat a nagy síkságon keresztül, amit Pusztának hívnak. Gyakran megállunk, hogy fényképeket készítsünk: a széles síkság, a hagyományos pusztai kút, a magyar marha és hasonló dolgok. Mindig, amikor a motorokat megállítjuk azonnal felhangzik a madarak és az itt élõ egyéb mindenféle élõlények folyamatos zajongása.

Még egy magyar hosszú szarvú szürke marha gulyával is összefutunk. Integetek a gulyásnak, aki válaszképp pózol egy fotóhoz.

Debrecentõl nyugatra elérjük a magyarországi utazásunk legkeletibb pontját. (GPS N 47.56159°, E 21.49529 °) Élesen nyugat felé fordulunk Hortobágy irányába.

A Hortobágyi Csárda, az õsi megállóhely közvetlenül a híres fehér színû, kilenc lyukú híd mellett áll. A Hortobágyi Csárda árkádjai alatt ebédelünk, közben a tovarepülõ gólyákat nézzük. Éjszakára a közeli fogadóban találunk szállást.

Annak ellenére, hogy ez a hely a semmi közepén van, érdekes az atmoszférája. Az éjszaka kellemesen enyhe hõmérséklettel érkezik és mi jót alszunk szélesre tárt ablakok mellett. Sohasem volt gondunk szúnyogokkal az utunk során, még itt a pusztán sem.

A Tisza-tótól Kecskemétig

Ma nyugat felé folyatjuk az utazásunkat a Puszta síkságon keresztül, néha megállunk a gólyákat nézegetni. Egy idõ után megérkezünk a Tisza-tóhoz. Tibor javasolta, hogy menjünk végig a gáton, amely a folyó és a tó között fut végig. Ez most nem lehetséges valami építkezés miatt, ezért átmegyünk a tavon és délnek fordulunk a nyugati partján. Kisköréhez közel megint keresztezzük a folyót megint egy keskeny vasúti hídon, amely közúti jármûvekkel is járható. Egyszeree csak egy irányban lehet átkelni rajta.

Hamaroasan elérjük a 4. sz. utat és ezt követjük Ceglédig. A motorokat leparkoljuk egy nagy fa alatt a afõtéren és iszunk egy csésze kávét az Arizona Bárban. Itt búcsúzuk el Carintól, akinek most egyedül kell hazamennie Bécsen és Ingolstadton keresztül, mert el akar menni egy barátjának az esküvõi partyjára. Tûzön vizen keresztül fog utazni amikor Németországba ér.

Stephan és én dél felé folytatjuk az utunkat. Kisebb vbidéki utakon elkerüljük Kecskemétet és megjlátogatjuk Fülöpházát. Az útikönyv homokdûnéket ígér errefelé, de egyet sem találunk. Még ilyesmire utaló jelet sem látunk egyáltalán. Sok kilométeren keresztül megyünk ugyan egy homokos ösvényen, de az Africa Twinnek ez nem jelent problémát. Mindezek tetejébe Stephan elveszti az útikönyvet valahol útközben.

Találkozunk egy kedves angol motorossal, aki BMW GS-t vezet. Kecskeméten dolgozik tanárként és van egy lyukas órája, így aztán megfuttatja a motorját. Végigkutatom a homokos utat kétszer is az elveszett holmikat keresve – sikertelenül.

Stephannak elege van és Kecskemét belvárosa felé veszi az irányt. Az elsõ szálloda, amit találunk túl drága, de a sarkon túl rátalálunk a Hotel Unora, amely biztonságos helyet kínál a motoroknak.

Kecskemét egy gyönyörû város. A központi tér tele van élettel, hasonlóan a francia városok Boulevaraihoz. Sok szép építészeti megoldás látható itt, köztük néhány figyelemre méltó art noveau stílusú épület. Leülünk az egyik átterem elõtt, aztán amikor begyújtják a barbeque-t, elhatározzuk, hogy ott maradunk vacsorázni is. Nagyszerû marhaszeletet kapok magyar lecsóval.

Kalocsa és Pécs

Mellékutakon jövünk Kalocsára. Az útikönyv “a világ legszínesebb vasútállomását” ígéri. Egy kis keresgélés után a helyiek segítségével megtaláljuk az állomást. (GPS N 46.5345 °, E 18.99485 °) Elõször csak valami virágos mintát látok az elsõ homlokzaton. Az egész állomás kerítés mögött van. Jól öltözött testõrök vigyáznak a helyre. Végül az egyikük németül megszólít. Elmagyarázom neki, hogy mit olvastam a könyvben és miért érdekel a hely. Az õr kinyit egy kaput kerítésen és beenged. Egy másik fickó odavezet minket az épület vágányok felõli oldalához és a belsejéhez, amely folklór stílusban tele van pingálva gyönyörû virágokkal. A látvány valóban gyönyörû és nagyon meglepõ ezen a helyen. Sok fényképet készítek, de nem jövök rá, hogy minek köszönhetõ itt ez a furcsa körítés. Az apró irritáció ellenére az esemény barátságos és az õrök nagyon udvariasak voltak.

Rövid látogatást teszünk a katedrálisban és az érseki palota mellett megiszunk egy kávét.

Ezután a Hajós nevû kis faluba hajtunk. A hegyen ezrével állnak a borászatok. Sokat olyanok vezetnek, akik eredetileg Scwabiából vándoroltak ide. Úgy tûnik, hogy ma minden zárva van, de hatalmas party lehet itt, amikor szüret idején ezek mind nyitva állnak.

Sok szõlõültetvény mellett megyünk el. Egyre többször találkozunk lóvontatta szekerekkel, amiket még mindig használnak szállításra. Megfigyeltem egy parasztot, aki két lóval szántott.

Jánoshalmán egy régi szélmalmot találunk. (N 46.28986°, E 19.31126 °). Baján megint megállunk kávézni egy nagy téren a Duna öreg mellékága mellett. Vaskutat elhagyva észreveszünk egy érdekes templomot stációkkal az elõtte fekvõ hegyoldalon. Mohács közelében átmegyünk a Duna folyón. Itt egy normális autóskomp van. Mohácson meglátogatjuk a mecsetet és a mohácsi csata nemzeti emlékhelyét.

A motorokkal felkapaszkodunk Pécsváradra, aztán onnan legurulunk Pécsre, ahol megpróbálunk szállodát találni a délutáni hõségben. A közlekedés zûrös. Az Africa Twinek motorja rettentõen felmelegszik, a vízhûtõ rendszer ventillátora folyamatosan jár. Meredek utákon küzdjük át magunkat lámpától lámpáig. Táblákat követünk szállodákhoz, amelyek már nem léteznek. Stephan motorja egy adott ponttól hangosan vinnyog, amikor behúzza a kuplungot. Talán még az általunk használt szintetikus olaj is elveszti a hatékonysáhát ilyen körülmények között. Remélem, hogy nem nézünk komolyabb bajok elé. Még sohasem láttam egy Africa Twint ennyire felhevülve, még kemény off-road túrákon és a dél-franciaországi hõségben sem. Találunk egy szállodát a város fölött a hegyoldalban, de nincs biztonságos parkolója a motorok számára.

Ismét vissza a városba. Stephan útbaigazítást kér egy hölgytõl, aki felhívja a férjét, aki aztán megkérdez egy taxisofõrt. Végül kilyukadunk a Pátria szállónál, ami egy a szocialista érából itt maradt betontömb. 62 Eurót fizetünk szobánként, amely magasan a legnagyobb számla, amit az utunk során szálláshelyért fizettünk. Cserébe viszont a Twinek a vörös szõnyeg mellett pihennek a járdán a folyamatos megfigyelés mellett a portásfülkébõl.

A kalandjaink után besétálunk a gyalogos zónába, amely rögtön a szálloda mögött kezdõdik és rátalálunk az esti elsõ sörünkre. A belvárosi üzletek még nyitva tartanak. Az egész városban egy nagy party van. A kis tereken zenekarok koncerteznek, sok ember élvezi az estét. Az egyik színpad mellett vacsorázunk, késõbb egy bárba megyünk át és mégegy sört megiszunk. Néhány diák ül egy szomszédos asztalnál. Elmondják nekem, hogy ebben a magyar városban lehet orvostudományokat tanulni németül és õk ezt teszik. Talán a szálláskeresés körüli izgalmak miatt nem tudjuk igazán elengedni magunkat. Végülis nem igazán élvezzük ezt a várost. Talán ez nem egészen fair, de más helyek jobban tetszettek, mint ez.

Balaton és Szombathely

Mostanra Stephan egy kicsit allergiás a nagyobb utakra és a sûrû fogalomra, ezért a legeldugottabb utakon indulunk észak felé. A Balaton felé tartva két radar csapdával is találkozunk, szerencsére nem hajtunk túl gyorsan.

Beállunk a kompra váró sorba. Körülbelül 40 perc múlva tudunk felszállni. Az utazás rövid és közben kellemesen elbeszélgetünk német turistákkal. Amint átkeltünk a tavon a hegynek vesszük az irányt Tihanyba, de az túlságosan turistásnak találjuk, ezért tovább megyünk nyugat felé, egy darabig a tóparton, majd északnak fordulunk a hegyek közé.

Szombathelyre elég korán érkezünk és jó helyet találunk a Wágner szállóban. Van a városban egy római templomrom (az Iseum), meg további relikviák a római idõkbõl, köztük egy burkolt római út egy darabja. Sajnos ezek a helyek mind zárva vannak a nagyközönség elõtt, legalábbis ma. A kerítésen keresztül próbálok néhány fotót készíteni. Egy kicsit csalódottan folytatjuk a város felfedezését. Van itt egy nagy központi tér is. Megállunk egy kávéháznál. Mivel nem láttunk kedvünkre való éttermet ideáig, elhatározzuk, hogy visszamegyünk a szállodába vacsorázni és ez jó döntésnek bizonyul. Vacsora után megint bemegyünk a belvárosba, ahol felfedezünk egy kis utcát sok nyitva tartó bárral, és egy egész este megállás nélkül techno zenét játszó DJ-vel. Az este hátralévõ részét itt töltjük és még egy tûznyelõ rövid mûsorát is megtekinthetjük ingyen.

Ausztria

Steinamanger mellett keresztezzük az osztrák határt. A kiváló mellékutakon gyorsan elmotorozunk Mürzzuschlagba, majd Mariazellbe. Van itt egy hosszú útkarbantartás, de ezt leszámítva Ausztriában merõ élvezet a motorozás. A navigációs rendszer egy kicsit túl korán küld fel az osztrák autópályára Amstetten környékén. Linzig maradunk a sztrádán, ahol eltévesztem az átkelést a Duna hídon. Mivel a következõ hidat is eltévesztem, a folyó déli partján maradunk a hegyek árnyékában.

Ez egy nagyon szép út. A Dunán Ottensheimnél kelünk át a kompon. Leülünk egy étteremben és nézzük hogyan úszkál az öreg hajó ide-oda. A kompot egyszerûen a Duna sodrása hajtja, egy kormánylapát akadályozza meg, hogy a hajó jobbra, vagy balra elforduljon, miközben egy drótkötél akadályozza meg, hogy a hajót elvigye a sodrás. Még lovak is vannak az utasok között.

A kénelmes 124-es út visz minket tovább északnak és elérjük a német határt, még mindig mesés idõjárási viszonyok között. Ugyanott lépünk át a határon, ahol beléptünk Ausztriába 10 nappal ezelõtt. Továbbra is északnak tartunk egy darabig, amíg el nem fáradunk, és elhatározzuk, hogy a közeli Furth im Wald város felé fordulunk és a Postgartenben szállunk meg, csakúgy, mint túránk elsõ napján. Meleg fogadtatásban van részünk, jó sört kapunk és német Sauerbratent vacsorára. Még arra is futja az idõnkbõl, hogy besétáljunk a belvárosba. Sajnos félbe kell szakítanunk a sörünket a VIP nevû bárban a közelgõ vihar miatt.

Hazatérés

Az idõjárás elõrejezés esõt és viharokat mond. Ennek ellenére sokáig szárazak maradunk. Az utak azonban vizesek és az aszfalt csúszik a sok kátyú miatt, amit egyszerûen betömtek bitumennel, ahelyett, hogy rendesen megjavították volna. Hof város közelében belehajtunk egy záporba. Késõbb kisüt a nap és ez így marad egész Thurigián keresztül. Amikor elérjük Heiligenstadtot az ég elsötétül és éppencsakhogy elérjük Göttingent száraz útviszonyok mellett, ahová a vihar azonnal megérkezik. Egy nagyszerû túra szerencsésen véget ért. Zuhanyozzunk le!